Fekete a szeme, beszélgetés után mégis kékre emlékszel.
Bonyolítja a róla alkotott képet, hogy első ránézésre ellentéte annak, akit játszik a FRICI & ARANKA c. Karinthy Frigyes házasságáról szóló filmben:
d(r)áma helyett líra.  SZAKÁCS HAJNALKA lelkiekben szőke, csak külsőre barna. Fotózásunkra testvérével, Noémivel érkezik, aki tényleg szőke és kék szemű, így annyira hasonlítanak, hogy látszik, mennyire szeretik egymást.
Kapcsolatokról, szerelmekről, kötelékről és kötődésről beszélgetünk, közben szóba kerülnek a traumák is, amiket a művészet folyamatosan felszínre hoz, és amiktől a fiatal színésznő nem is olyan fiatal, mint amilyennek látszik.

Hogyan lett belőled Karinthyné Böhm Aranka?
Ez a szerep bármelyik színésznőnek jutalomjáték lehetett volna. Törékeny madárka vagy magánemberként, közben sokat megélt, mindenre képes dívát alakítottál annyira élet-szerűen, hogy önkéntelenül keresem a szereped szerinti nőt benned.
Biztos, hogy egy érettebb, rutinosabb színésznőnek kellene eljátszania Arankát, akinek több tapasztalata van, jutott eszembe, ahogy az esélytelenek nyugalmával elsétáltam a castingra. Amúgy is naiva szerepeket szoktam kapni a színpadon, lírai, romantikus női alakokat, Rómeó és Júlia, ez az én világom, mondták a rendezők. Közben az is eszembe jutott a szereplőválogatáson, amire édesanyám tanított. Amikor például többszöri nekifutásra sem vettek fel a színművészetire, megjegyezte, legyél bátrabb… És ennyi elég volt, hogy sikerüljön, végre.
Ahogy így nézlek, tüzetesebben, sokféle érzést bele lehet képzelni az arcodba.
Nem a naiva szerepek tesznek majd ismertté, bár ezzel indulsz majd, jegyezték meg velem kapcsolatban a tanáraim. Neked kell még idő, tették hozzá. Talán a hosszú hajam, az alkatom tipizált sokáig lírai szerepekre.
Levágattad a hosszú hajad.
…mert közben bennem is volt egy nagy kérdés, mit akarok én? …mert én mindenhol minden akarok lenni, nem egyféle! Tizennyolc évesen azt gondoltam, annyira semmilyen vagyok, annyira nem tudok az életben valamilyen lenni, hogy a színház lett az a terület, ahol bontogatni tudtam a szárnyaimat, mertem sokféle lenni: vagyis ugyanolyan visszahúzódó, mint az életben, és agresszív, megéltem a szélsőségeket is, jó volt belehelyezkedni különböző személyiségekbe, sorsokba, mert rajtuk keresztül felfedeztem önmagamat. A színművészetin azt is sokszor megjegyezték, hogy a színház terápia, sokat kell szembesülni a karakterek által saját magunkkal.

Jó úton járok.

Böhm Aranka ragadozó. Hogyan építetted föl? Milyennek látod?
…hát, nem naivának. Elképesztő, impulzív, sokszínű. Másfelől az ő magabiztossága ambivalens, belül kicsinek érzi magát és nagyon szeretne valaki lenni az életben, ezért olyan álarcot képes magára húzni, amitől iszonyú magabiztosnak tűnik a külvilág számára, és zavarba hoz mindenkit.
Színésznő. Kosztolányiné az ellentéte a filmben, féltékeny Arankára, irodalomból tudjuk, nem alaptalanul. Karinthynének ugyanis megvolt az egész kortárs magyar irodalom, férfi részről, Adyval kezdve. Amikor pedig neurológus lett, a női betegei is beleszerettek.
Azt hiszem, az az én párhuzamom kettőnk között, hogy én színésznő vagyok, Aranka pedig a társaságban színjátszott. Az életben viszont én képtelen lennék ilyen végletes szenvedéllyel megélni a hétköznapjaimat.
Kellene?
Nem gondolom… Jó úton járok, hogy a traumáim, a veszteségeim, mindenféle defektjeim ellenére egészséges emberi életet tudjak élni.

Testvér: azt jelenti, sosem vagy egyedül.

Vannak traumáid?
…
Persze, mindenkinek vannak, lehetnek. Ez érzékenység kérdése is, nem csak élettörténeté. Kell egy kis szünet, mondjuk a vírus, és akkor előjönnek szépen a szekrény mélyéről…
Vannak. És elég sok…
Pedig amit lehet olvasni Rólad, hogy fantasztikus kapcsolatot ápolsz a húgoddal, hogy az édesanyád melletted állt mindig, erre a pályára ő terelt…
Édesapám az egyik nagyon fontos személy, aki… Tizenötéves koromban veszítettem el, állami gondozottként nőtt fel, ez a stigma meghatározta az életét és a miénkre is kihatott. Amikor az édesanyám a húgommal várandós volt, akkor váltak el a szüleim és nehéz családi viszony alakult ki, ami mindenkit megterhelt. A szülőket, a gyerekeket… Folyamatos harcban nőttünk fel, közben nagyon szorossá vált a kapcsolatom a testvéremmel.
Hány év van köztetek?
Három és fél.
A rossz összehozza az attól szenvedőket, ez jó benne.
A testvér azt jelenti, sosem vagyok egyedül. Akkor sem, ha országok választanak el. Ő az, akire bármikor, bármilyen helyzetben számíthatok, aki minden mélységemet és magasságomat ugyanúgy megéli, ahogy én. Ez kölcsönös.
Szóval édesanyád egyedül maradt egy kislánnyal, aki túl kicsi volt még, hogy megértse a bánatát, és egy csecsemővel, aki szintén tőle függött.
Édesapám közben a gyerekkori kötődési zavarai miatt állandóan harcolt értünk, hogy ő legyen a kizárólagos törvényes képviselőnk, így túl sokszor voltunk a húgommal az elé a választás elé kényszerítve, kivel akarunk élni. Bírósági tárgyalásokra jártunk, orvosszakértői vélemények készültek rólunk, így nőttünk fel… Volt olyan is, amikor apukánk öt éven át kizárólagosan nevelt minket és titokban arra vágytunk, a szüleink kibéküljenek, hogy újra láthassuk az anyukánkat.
Vagy-vagy helyzet. Pedig a gyerek békítene, bármi is történt már.
Ami megterheli ilyenkor a gyerek lelkét, az az, hogy ő mindkét szülőjével szeretne azonosulni, csak hát ebben a kapcsolatban az egyik felnőtt mindig dominánsabb, vagyis a gyereknek a játszmában a gyengébbet el kell nyomnia magában. Sokáig nem is tudtam feldolgozni, értékelni, mi történt. Tízévesen például kimondtam azt, hogy Igen apa, én veled akarok élni és nem anyával. Apám volt ugyanis az erősebb, ezért. Éreztem, ő ezt várja tőlem, hát megtettem. Érzelmileg manipulált, gyerekként meghasonlottam ebben, közben nem tudtam, hogy nem így érzek, nem ez az igazság… Az igazságot ugyanis el kellett nyomni magamban.
Később aztán felszínre jön, mert az ilyen jelenetek valamiféle szégyenként belénk égnek. Gyerekkorunkból emlékszünk rájuk, feldolgozásra várnak. Én is most jövök rá, hogy kik voltak a jó tanárok az életemben, amikor a saját gyerekeim tanárait látom. A gimnazista magyar tanárom kifejezetten kistílű, irigy ember volt, de szerettem a magyart és nem akartam ezt észrevenni.  
Gimnazista voltam, amikor a szokásos vacsorahelyzetben ismerősünk, akit szerettünk – mert mindig vicces történeteket mesélt, filmeket lehetett vele elemezgetni, nagyon izgalmas személyiség volt a családunkban–, előhozott egy pszichológiai játékot. Valamilyen állat bőrébe kellett képzelnem magam. A gólyát választottam, mert olyan gyönyörű, mint egy balerina, csupa méltóság, különleges. Erre azt felelte, gólya nem lehetsz, mondj gyorsan egy másikat. Akkor pillangó, mondtam, de arra is azt a választ kaptam, nem jó, harmadik állatot kért. Rávágtam, hogy majom szeretnék lenni! Mint kiderült, az első állat azt jelképezte, milyennek szeretném láttatni magam, a második azt, amit tényleg látnak bennem, a harmadik pedig: amilyen valójában vagyok.
Mi a tanulság?
Hogy hogyan lettem a méltóságteljes, gyönyörű gólyából pimasz kis majom…
És miért a gólya testesíti meg az ideált?
Akkor kezdtem el táncolni, és nagy szívfájdalmam volt, hogy a klasszikus balettet miért nem kezdtem el előbb. Pláne, hogy annak idején apukám erre ösztönzött is, csak én kézzel-lábbal hadakoztam ellene. Amikor azonban meghalt apu, akkor valamiképpen erre adott reakcióm is volt, hogy elkezdtem táncolni, ami bulizást, tombolást jelentett…  Anyukám szerencsére nagyon észnél volt, és azt mondta, ha ennyire szeretsz táncolni, beíratlak egy tánciskolába, ne bulikra fecséreld az időd, hanem akkor legyen ebből valami olyan plusz, ami a javadra válik. Akkor jöttem rá, milyen csodálatos dolog a tánc, heti négyszer három-négy órákat gyakoroltam a teremben.
Közben beugrott, hogy ez édesapád terve lett volna veled?
Összefüggött vele, persze…
Ráadásul a halála után éppen édesanyád tanácsolja ugyanazt, amit korábban ő. Mintha a harmónia ott lehetett volna közöttük, kibékülhettek volna, mégis harcoltak, egyikük haláláig. Utána viszont már nem.
Velem kapcsolatban volt közöttük egyetértés. Ugyanazt mondogatták: szép hangom van, tehetséget kaptam ahhoz, hogy közvetíthessek az embereknek valami értékeset ének, tánc, vers, zongora által…
A húgod?
A szépségiparban dolgozott sokáig, aztán rájött, ott sem minden szép. Annyira szép lelke van, hogy nem hagyta magát eltorzítani az ottani elvárások szerint. Tanácsolták neki, műttesse meg magát, és még több munkát fog kapni modellként, nemzetközileg ismertté teszik, de ő erre: ez én vagyok, így vagyok én, ezt örököltem, és nem szeretném, ha csak a külsőm érdekelné az embereket. Mindenhez ért, mindenbe képes belevágni és véghez viszi.

Itt-ott tört rajtam a szerelem

Hordozod a szüleid örökségét, belülről láttad a kapcsolatukat, van ez a film, amiben kívülről és színésznőként élsz meg egy erős, de önmagát felőrlő múzsát, aztán ott a saját életed. Utóbbi romantikusnak tűnik. Mészáros Béla kollégád a kedvesed, egy karácsony előtti estén, a Seveled c. romantikus film díszbemutatóján beszélgettetek először. Ő volt a főszereplő, tiéd a mellékszerep, és a kedvesed innentől datálja a kapcsolatotokat, vagyis első beszélgetésre beléd szeretett. Mit szólt, miután megnézett a Frici & Arankában?
Büszke volt.
Valahogy ez olyan film, hogy a néző is beléd szeret, biztosan a kedvesedre is hatott…
(Nevet.) Sokat segített nekem, velem tanulta a szöveget, megosztottam vele a kétségeimet, tudta, inspirálva érzem magam a közegtől, a témától, az anyagtól, a partnerektől.
Ráadásul akkor semmi más munka nem volt. A vírus legkeményebb napjaiban forgattunk. A mentális egészségünknek is annyira kellett ez a film! Nem éreztem fáradtságot, mint mostanában, amikor az ember úgy benne van a mókuskerékben, hanem hálás voltam a feladatért. Meglepő volt közben az is, mennyire ki van éhezve korunk ezekre a szövegekre, az irodalmiságukra, frappánsságukra, Karinthyra. Annyira elrenyhült a magyar filmek, sorozatok szövegezése, szinte szleng az egész…
Aztán ott volt Aranka. Nagyon impulzív, szenvedélyes, karakán, látványos megjelenésű, harsány nőnek írták le, ez fontos volt, de azt az apró kis hangyát is fel akartam fedni benne, akinek érezte volna magát, ha nem törekszik arra, hogy hatalmas vadállatként mutatkozzon. Aranka azt a látszatot kelti, hogy sebezhetetlen. Az a stratégiája, ha ő támad, nem érheti bántás. Ő így élt túl.
Észrevétlenül átmentél a karakteredbe, mintha mögé bújnál… Te hogyan éled meg a szerelmet?
Itt-ott tört rajtam a szerelem, mint az élet, mert nem egyszerű kizökkenni a szülői mintákból. Voltak csalódások… Párválasztáskor mindig szembesültem azzal, hogy vannak, lesznek nehézségek, pedig sosem voltam kezdeményező típus. Vagyis mindig udvaroltak, és akkor, nagy nehezen – miközben már fülig szerelmes voltam –, azt mondtam, na jó, legyen egy randi. Ambivalens ez is, mert kizárólag olyan partnereim voltak, akiket nehéz volt érzelmileg igazán elérni és stabil párkapcsolatot kialakítani velük. Nekem küzdelmes szerelmeim voltak mindig, az olyan emberek érdekelnek, akikkel szövevényes, nem egyszerű. Különböző típusok, egyben hasonlítottak: nehezen kötődtek.
Béla például elvált, és a válásnak mindig van terhe…
…ő hozta a maga csomagját, és már nekem is annyi minden gyűlt össze a puttonyomban, hogy amikor egymással szemben találtuk magunkat, az elején, megijedtünk mindketten. Igen, ugyan van itt egy szerelem, de a mély elköteleződés iránti vágyat nem feltétlenül érezzük magunkban a lila ködtől sem, ami éppen elborít minket. Nehéz volt ezt megugrani… Mert mindkettőnkben ott élt a félelem, mi van akkor, ha megint ugyanazt a kört futjuk be és ugyanoda jutunk? Lassú folyamat volt, amíg mi szépen meg tudtunk egymás mellett nyugodni. Most jó társak vagyunk, mély szeretet alakult ki közöttünk. Együtt látjuk és képzeljük el a jövőt, de csak óvatosan, nem szabad megijedni közben egymás bizonytalanságaitól, nem szabad elhallgatni a félelmeinket. Ha bárkiben felerősödik valami, el kell mondani, meg kell tudni beszélni.

SZERZŐ: KOVÁCS BOGLÁRKA/ ESKÜVŐ TREND MAGAZIN

HELYSZÍN: ARANYBÁSTYA ÉTTEREM
 

További érdességek az esküvő világából